Aranyi László: A Remete

 

A Remete

 

 

 

 

              Közömbössé válik a nemzet, az otthon, a család.

Később a „lenni vagy nem lenni” ugyanúgy…

       „A keresőt keresi a keresett”, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,

                     féllábú faun ül a hordón, lopótök a feje,

 

Dzsalál ad-Dín Rúmí gázmaszkos démon-rózsák között ébred,

       tudja, csakis a spontán, önfeledt mámor,

                     az újabb és újabb álmokra eszmélés

       teremtő erejű,

              a bomló egyensúly mögött kacagó szakrális anarchia.

 

       Vajon az elkészült vers ad-e vizuális élményt?

              Vagy a strófák szabályos téglalapjai alkotnak

kényszer-rímekkel összefűzött falanx-félét?

 

Ami jó: szétesőnek tűnik,

       kiszámíthatatlanul burjánzó amorf képződmény,

előfordul, tótágast áll egy-egy sora, csak az extatikus dervis-táncát járó

              művész levegővételének ritmusát követi.

 

       Elmosódnak a különbségek.

Eggyé válik Tűz, Levegő, Víz és Föld.

              S a folyamatosan gyorsuló körforgás

       a lélek belső rejtelmei felé vonz.